|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gazda Ferenc 1993. november folyamánTófalvi Zoltán ismertette az 1957-ben elítélt kilenc erdélyi magyar értelmiségi perét, akik Dobai István egyetemi tanár, nemzetközi jogász Erdélyről készített memorandumának elkészítésében, terjesztésében működtek közre. Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsőt és Nagy Józsefet pedig 5 évi kényszermunkára ítélték. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogásza tervezetet dolgozott ki az erdélyi kérdés rendezésére. Dobai István a memorandumot megmutatta Jordáky Lajosnak, aki a tervezettel szemben a független Erdély gondolatát tartotta fontosnak. A Dobai által javasolt, a méltányosság elvén álló lakosságcserével egyetértett. Dobai felkereste Márton Áron püspököt is, aki Erdély Magyarországra való visszatérését tartotta megoldásnak, hasonló volt Dobri János református teológiai tanár véleménye. Dobai az ENSZ-hez akarta eljuttatni a memorandumot, de a letartóztatása ebben megakadályozta. Az elítéltek között volt Varga László református lelkész, aki jelenleg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. László Dezső 1941-1944 között magyar parlamenti képviselő volt. A Dobai-perben 1957. szept. 16-án kezdődött a tárgyalás. A román bíróság először tárgyalta nyilvánosan az erdélyi kérdést. Mindegyik vádlott fenntartotta véleményét a kínzások és annak ellenére, hogy az ügyész halálos ítéletet kért. Kertész Gábort például állandóan verték, mégsem tudták megtörni. Cellájába egy dühöngő elmebeteget tettek, aki valóságos kálváriává változtatta életét. Dobai István, Kertész Gábor és Nagy József dossziéján egy különleges jelzés volt, amelynek értelmében sohasem szabadulhattak a börtönből. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol mintegy 400 ember raboskodott hihetetlen körülmények között. Dobai súlyos tébécés lett, az orvos megtiltotta, hogy gyógykezeljék. Az ablaktalan cellában elviselhetetlen volt az élet. A legnagyobb melegben is naponta csak három deci vizet kaptak, a forró ételt pedig tíz perc alatt, kanál nélkül kellett beszürcsölniük. A 400 elítéltből csak 42-en maradtak életben. 1959. márc. 6-án számolták fel ezt a különlegesen kegyetlen részleget. Dobait akkor lepedőben vitték az új cellába. Az orvos a börtönparancsnok utasítása ellenére sztreptomicinnel kezelte, így mentette meg az életét. /Tófalvi Zoltán: Magyarok a vádlottak padján. = Erdélyi Magyarság (Budapest), nov. - 16. sz./1997. november 29.A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./1999. október 23.Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./2002. május 9.Elhunyt Fejér Miklós /Zabola, 1913. nov. 30. – Kolozsvár, 2002. máj. 8./ tanár. Hadifogságba került, 1948 októberében tért haza. Újrakezdte tanári működését Kolozsváron. 1951-ben mint a kolozsvári magyar szakos tanárok pedagógiai körének vezetőjét, megbízták a magyar nyelv és irodalom I–VII. osztályos tantervének elkészítésével. Ez a tanterv alapozta meg lényegében Romániában a magyar irodalom tanításának anyagát. Gazda Ferenccel és Nagy Jenővel, majd Bartosné Lengyel Katalinnal magyar nyelvtant, Jócsák Jánossal magyar olvasókönyvet állított össze az V–VII. osztály számára (1954–58). Tagja volt az első Romániában megjelent magyar irodalomelméleti tankönyv szerkesztőkollektívájának. 1956-ban megjelent meg a középiskolák felső tagozata részére Csehi Gyulával és Jócsák Jánossal írt Irodalomelméleti alapfogalmak című tankönyv, 1956–57-ben pedig a Jócsák Jánossal és Székely Erzsébettel összeállított Magyar irodalomtörténet és egy Irodalmi szöveggyűjtemény. Később nacionalistának minősítették a szöveggyűjtemény szerzőit, amiért szerepelt benne a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti Dal. E vádak alapján 1958 szeptemberében kitették a tanügyből, munkanélkülivé vált. 1959. április 1-jén letartóztatták, mivel közben felfedezték, hogy a VI. osztály részére írt nyelvtankönyv ellenforradalmi szöveget tartalmaz, ugyanis a tankönyv végén lévő helyesírási szótárban a szavakat felülről lefele olvasva, mondatokat véltek felfedezni, amelyek románra fordítva félelmetesen hangzottak. Néhány példát érdemes megemlíteni. A következő szavakat olvasták össze: Lenin, lenn–románra fordítva: Jos cu Lenin; bolondság, bolsevik–románul: bolsevizmul prostie. 1959 októberében megszüntették a vizsgálati eljárást, kiengedték a szekuritáté börtönéből és teljes rehabilitációt ígértek, a tanügybe mégsem vették vissza azonnal. 1965-ben sikerült egy tanári állást kapnia a szucsági általános iskolában, ahol 1975-ig, nyugdíjazásáig tanított. Szucsági tanársága idején kapcsolódott be a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőbizottságának munkájába. Még munkatársa a Kanadában szerkesztett Encyclopedia Hungarica-nak is. /Szőcs Judit: Nekrológ helyett laudáció. Fejér Miklós. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./2006. június 8.Mintegy 300 új könyvet mutatnak be a ma kezdődő 77. Ünnepi könyvhéten, amelynek négy budapesti és számos vidéki helyszínén több mint ezer író-olvasó találkozót is szerveznek. A június 8. és 12. között zajló kortárs magyar irodalom ünnepével együtt tartják az 5. Gyermekkönyv-napokat is. Az eseményt hagyományosan a Vörösmarty téren nyitják meg. Kolozsvárról a Koinónia, Polis, Kriterion, valamint a Komp-Press kiadók vesznek részt a vásáron. Dávid Gyula igazgató közölte, a Polis Kiadó könyvei között lesz Bánffy Miklós Politikus-portrék /Balassi Kiadóval közösen/, Bíró Béla, A tragédia paradoxonai címmel, amely Az ember tragédiáját elemzi, Hatházi András A hetérák tudománya című, három drámát tartalmazó könyve, Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című visszaemlékezése börtönéveiről, László Ferenc Bartók markában című tanulmánykötete, és Lőrinczi László újabb regénye, A Raphsody fedélzetén, a Prospero Könyvei két új kötete: Botházi Máriának Vitályos Ildikóval, illetve Hegyi Rékának László Gerővel készített életinterjúja. A Reményik-életmű sorozat újabb kötete, a Kéznyújtás. Kántor Lajos tájékoztatása szerint a Komp-Press Kiadó két újdonsággal jön, Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak), valamint Pomogáts Béla Együtt Európában című tanulmánykötete. A Kriterion Kiadó nyolc címmel jelentkezik, ezek között található verses- és tanulmánykötet, népmesék, népmondagyűjtemény, valamint történelmi regény: 101 vers a Székelyföldről, Válogatta Papp Kincses Emese; Cs. Szabó László Kárpátkebelében, (Szellemi utazás); Csetri Elek Európa és Erdély, (Tanulmányok és források); Dsida Jenő Séta egy csodálatos szigeten (Cikkek, riportok, novellák és levelek); Az igazmondó varjú (Tréfás magyar népmesék); Jakabffy Elemér Kisebbségi sorskérdések; Jancsik Pál Mit tanácsolsz, cinege, Versek gyermekeknek; Makkai Sándor Magyarok csillaga és A rókaszemű menyecske, Kovács Ágnes ketesdi népmondagyűjteménye. A Koinónia Kiadó könyvei: Láng Zsolt Kovács Emma születése, Selyem Zsuzsa 9 kiló, Történetek a 119. zsoltárra, Visky S. Béla Játék és alap, Zakariás Erzsébet Miesnapok képei (Moldvai csángó hétköznapok), Demény Péter Visszaforgatás és Visky András A szökés. /(köllő): Kolozsvári kiadók a 77. Ünnepi könyvhéten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./2006. október 28.Nagyenyed magyar közössége kicsit késve tartotta meg ünnepi megemlékezését a forradalomra. Dávid Gyula irodalomtörténészt, valamint Koczka György újságírót, a temesvári rádió szerkesztőjét hívták meg a rendezvényre, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, az 56-os forradalom résztvevőjeként. A dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban összegyűlt közönség először Dávid Gyulát hallgatta, aki az évforduló tiszteletére megjelent Erdélyi politikai elítéltek életrajzi adatai 1956–68, valamint Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című könyvét mutatta be. Veres Sándor kezdeményezésére olyan levelezés indult Erdélyben, amelyet az emberek sokszorosítottak és továbbítottak. Az „Aki kapja, adja át” levelezési mozgalom annyira sikeres volt, hogy egy moldvai lakos még 1959-ben is kapott egy 56-os tartalmú levelet, amelyért bűnhődnie kellett. A kitalálónak 20 év börtön járt „jutalmul.” Dávid Gyula könyve 1400 ember adatait tartalmazza, a következő kiadásra pedig máris újabb és újabb adatok érkeznek. Koczka György humorosan ismertette keserű történeteit 56-ról. Egy vers elszavalásáért, a kispolgárinak nevezett Kossuth-nóta elénekléséért, vagy egy viccért súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítélkezők között élen járt a hírhedt magyar hadbíró Macskássy Pál, és számos ügyész. Fazakas János a Trabant-osztogató miniszterelnök-helyettes, gyalázatos szerepet játszott a megtorlás ideológiájának megfogalmazásában. /Bakó Botond: Aki kapja, adja át. 56-os ünnepi megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2006. október 31.Október 29-én, vasárnap Haralyon a római katolikus templomban a szentmise keretében dr. Gazda Ferenc nyelvészprofesszorra, az 1956-os Dobai-per egyik elítéltjére emlékeztek falusfelei, rokonai és tisztelői, majd a szentmise után ünnepélyes keretek között sírjánál kopjafát avattak emlékére, melyet Makó Csaba kovásznai fafaragó készített, és Beke Loránd gelencei káplán szentelt meg. A sírnál Gazda István kovásznai alpolgármester, dr. Gazda Ferenc unokaöccse szólt az emlékező közösséghez, majd a helyi iskolában bemutatta Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című visszaemlékezés-kötetet, mely nemrég jelent meg a kolozsvári Polis Könyvkiadó gondozásában. /Bodor János: Dr. Gazda Ferencre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./2006. november 1.A legújabb kori erdélyi memoárirodalomban külön fejezetet alkotnak azok a visszaemlékezések, amelyekben az 1956-os magyar forradalom és a rá következő romániai megtorlások idéződnek fel. Az emlékezők, a hiteles tanúk sorába tartozik Gazda Ferenc, a kolozsvári Magyar Nyelvtudományi Intézet kutatója, a Bolyai Tudományegyetem tanársegéde, akinek egyik ,,bűne” az volt, hogy szűk baráti körben gondolkodni mert nemzete, népe sorsáról, jövőjéről, s elmulasztotta feljelenteni barátait, akik a közös gondolatokat papírra is vetették. A tíz – majd egy második perben még tizenöt – évből, amelyet kirótt reá a hadbíróság, hetet töltött embertelen körülmények, lelki és fizikai megaláztatások között. Gazda Ferenc szenvedéstörténetéről vallott visszafogottan, éppen ezért megrázó hitelességgel. Elrabolt esztendők című könyvében. /Dávid Gyula: Élő múlt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./2006. december 14.A történelemről szóló kötetek állnak az erdélyi magyar kiadók karácsonyi kínálatának középpontjában. A kolozsvári Kriterion Kiadó kiadványai közül H. Szabó Gyula igazgató Gazdovics Miklósnak Az erdélyi örmények története című kötetét emelte ki. A kolozsvári Polis Kiadó 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című könyve, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adtak ki, több mint 1400 egykori meghurcolt elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A Polis további két új, történelmi témájú könyve Bánffy Miklóshoz kapcsolódik. Az egyik Bánffy Miklós Politikusportrék című albuma, a másik pedig Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája, első kötete annak a Bánffy-életműsorozatnak, amelyet a Polis Kiadó a magyarországi Balassi Kiadóval közösen ad ki. A Polisnál jelent meg Gazda Ferenc kolozsvári nyelvész kutató, egykori politikai elítélt börtönben töltött időszakát felelevenítő kötete, az Elrabolt esztendők. A kolozsvári Komp-Press Kiadó Buday György és Kolozsvár című albuma jelentős könyv. A Komp-Press kiadványa a Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Történelmünk a Kárpát-medencében című könyv. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Barackvirág és béke címmel Wass Albert írások részleteiből nyújt szemelvényeket. A csíkszeredai Pallas-Akadémia gondozásában előkészületben van Székedi Ferenc Nagy erdélyi játszma és Papp Kincses Emese Ha meglebben a függöny című könyve. Nemrég adták ki Tömöry Péter Erdélyi anekdotika című tárcasorozatát, amelyet a Németországban élő szerző 1989-1990-ben írt. Gólyostoll – Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-82 címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor gondozásában, a kötet válogatás Horváth Andornak A Hét című hetilapban közzétett írásaiból. A Mentornál jelent meg két „első kötet” is: Szabó Róbert Csaba Az egész Antarktisz kontinens, valamint Vermesser Levente Az egyensúly ígérete című könyve. A Kriterion adta ki a Régi erdélyi népballadák című válogatást. A Művelődés című közművelődési folyóirat gondozásban idén látott napvilágot Janicsek Jenő Sztána történeti és névanyagát tartalmazó könyve, és megjelenés előtt áll egy tanulmánykötet a 2005-ös sztánai napokról. Az Erdély emlékezete sorozatban több új Mentor-kötet is napvilágot látott: Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből, valamint Pál Antal Sándor Marosvásárhely XVII.-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai és az Áldozatok című, forrásmunkákkal kiegészülő könyve, amely az 1956-os forradalom következményeit összegzi a Magyar Autonóm Tartományban. A Koinónia Kiadónál nemrég jelent meg Visky S. Béla Játék és alap című könyve és Victor János Csendes percek című kétkötetes munkája. Ez utóbbi könyv szerzője határozta meg a magyar közegyházi gondolkodást a két világháború között. A Mentor adta ki Gyallai Domokos Rég volt, igaz volt című könyvét, mely Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10–14 éves korosztályhoz. /Márton Éva, Rostás-Péter Emese: Könyvek a karácsonyfa alá. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./2007. április 11.A Honlevél, a Magyarok Világszövetsége lapjának márciusi száma közölte először teljes terjedelmében az Erdélyi ENSZ Memorandum néven emlegetett Boldogok a békességre igyekezők című elaborátumot. A dokumentum az erdélyi magyarság sorsának hosszú távú rendezését célozta, és amelyet az ENSZ-hez kívántak eljuttatni, körültekintően és alaposan ismertette az ötven évvel ezelőtti időre kialakult helyzetet, részletesen indokolja az erdélyi kérdés megoldásának szükségességét, és négy politikai keretben vizsgálja Erdély jövőjét: I. Erdély román uralom alatt marad, II. Erdély magyar uralom alá kerül, III. Az önálló Erdély gondolata, IV. Erdély elosztása Magyarország és Románia között. „Az erdélyi kérdés megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat, de nemzetünk jövőjét e nélkül nem biztosíthatjuk. ” A dokumentum alapján kreált erdélyi ENSZ-perben „a román haza elárulása” bűntette miatt a hadbíróság 1957 novemberében életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Józsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt. 1958-ban ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát pedig 10 évi kényszermunkával sújtották. Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza. /Boldogok a békességre igyekezők. Erdélyi ENSZ Memorandum – 1957. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./2007. szeptember 25.Megnyílt Czirjék Lajos marosvásárhelyi festőművész kiállítása Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában. A megnyitón a házigazda Ferenczy Miklós lelkész a kiállító mezőmadarasi gyökereire utalt, amelyek visszaköszönnek alkotásaiban. /Ö. I. B. : Mezőségi tájak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./2010. július 13.Jókedvűek seregléseDalár ünnep Nyárádszeredában A régies ’dalár’ szavunk a dalból vált főnévvé (mondatrészként a címben jelzővé), csakúgy, mint a dalárda; a dalár ünnep pedig a mai kórusfesztiválok őse volt hajdanán. A szót Arany János is "használja", önironikusan, a Vojtina ars poeticája című versében: "S mint hangjavesztett opera-dalár, Lettem éneklőből... énektanár". Nos, a nyárádszeredai "dalár ünnep" énekesei között volt ugyan sok énektanár is, de hangját senki sem "vesztette", annál nagyobb kedvvel dalolt. Vasárnap tizedik alkalommal tartották meg meg két anyaországi – a simontornyai és az etyeki – kórusok szereplésével nemzetközinek minősíthető találkozót. A Ferencz Csaba karnagy és a Bocskai Dalkör, az önkormányzat, a megyei tanács és az önzetlen helyi és környékbeli támogatók, cégek, vállalkozók, magánszemélyek összefogásával jól megszervezett kórusfesztivál rangot vívott ki magának: az erdélyi magyar kórusmozgalom egyik jelentős eseményévé nőtte ki magát. Idén a kétszázötven éve született dalszerző, költő, folklórgyűjtő, Pálóczi Horváth Ádám emléke előtt hajtott fejet a fellépő kórusok népes tagsága. Csokonai írta Pálócziról: "Ő az, aki magyar hangra tanította az erdőt." A Kömlődön 1760. május 11-én született, és Nagybajomban 1820. január 28-án elhunyt, református papi családból származó Horváth Ádám a debreceni kollégium diákja volt, Pápán mérnökként dolgozott, majd házassága után nejének balatonfüredi birtokán gazdálkodott. Megénekelte kies környezetét, ő nevezte elsőként magyar tengernek a Balatont. Azt írják a szakmunkák róla, hogy a köznemesség jellegzetes képviselője, aki összhangba tudta hozni a felvilágosodás eszméit a nemzeti múlt hagyományaival. 1817-ben ott van a Keszthelyi Helikon ünnepségein, egy évvel később már maga szervez hasonlót Göcsejben, ennek az alkotó írói főleg hölgyek. Hagyományőrző munkálkodásának máig becsült gyümölcse az 1813-ban összeállított Ó és új, mintegy ötödfélszáz énekek című kéziratos énekeskönyve: leírta a gyermekkorától hallott és ismert, feljegyzett régi dallamokat, köztük számos kuruckori éneket. Könyve "a régi magyar daltermés egy eléggé fel sem becsülhető részének legterjedelmesebb forrása." Föllelhetők benne az 1790-es, az 1800-as évek divatos, érzelmes dalszerzeményei, köztük több éppen a saját műve. Számos régi népi dallamot elsőként jegyezett fel, ekként Pálócziban a magyar zenei folklór legelső úttörőjét tisztelhetjük. A szünetekben Nagy Eszter két Pálóczi-dalt is "megtanított" a résztvevőknek. Azért írom idézőjelbe, mert az énekesek zöme otthonosan dalolta, például a Béborula, már elmúla... címűt, amelynek a refrénje sok-sok magyarnak ismerős: "Gyere be, rózsám, gyere be, csak magam vagyok ide be, Addig a házamból ki nem mégy, míg három szál gyertya el nem ég." (Fellapozva az Édesanyámtól 1960-ban, konfirmációmkor ajándékba kapott, 1955-ös évjelzetű Református egyházi énekeskönyvet, nem csodálkoztam azon, hogy Pálóczi Horváth Ádámtól három éneket is beválogattak a szerkesztők, a 29-es, 96-os és a 106-os számút, az viszont a kései felfedezés örömével járt, hogy szülőfalum lakóinak leggyakrabban énekelt karácsonyi dala, kedvencem, a Krisztus urunknak áldott születésén kezdetű is az Ő szerzeménye...) A találkozó a kórusok felvonulásával kezdődött, a Bocskai tér rendezett, takaros parkja mellett seregeltek ünnepiben, majd bevonultak a művelődési házba (melynek a lépcsői előtti terét nem ártana újraaszfaltozni). A műsort ezúttal is a kedves-mosolygós Kovács Ágnes vezette, szerre bemutatva a fellépő kórusokat. A házigazda Ferencz Csaba Bocskai Dalköre nyitott, furulyált Kovács Márta, gitáron játszott Váradi Imre. Három dalt is énekeltek Pálóczi énekes könyvéből, majd Gárdonyi Zoltán, Birtalan József és Kozma Mátyás feldolgozásaival tettek koronát a műsorukra. A Máté Imréné dirigálta simontornyai (Tolna megye) Krammer Ferenc kórus éppen tizenharmadszorra találkozott a bocskaisokkal, egyik évben ők jönnek, a másikban a szeredaiak látogatnak Simontornyára. Repertoárjuk változatos, egyházi és világi, magyar, olasz és angol dalokat egyaránt énekelnek. Zongorán kísért Dofkai Frigyes. Újonc volt a közeli Márkod református egyházközségének asszonykórusa. Dávid István lelkész irányítja a 2006-ban alakult, egyelőre kis létszámú dalkört. Értelemszerűen vallásos énekeket adtak elő. A marosvásárhelyi Szabadság úti református gyülekezet Szabadság vegyes kara, a fiatal házasok dalárdája Dénes Előd lelkész kivételes szervezőképességének, zeneszerzői- karvezetői tehetségének, és a billenytűs és húros hangszerek világában való jártasságának is köszönheti létét. Nevükhöz méltón, felszabadultan dalolnak, az egyházi énekek sorát egy pompás Bródy János-dallal toldva meg. Etyek 4211 ezer lakosú község Fehér megyében, Budapesttől mindössze 26 kilométernyire. 1991-ben alakult női kara, ’97-ben a férfiak is csatlakoztak, de továbbra is külön él a női kar, mint a vegyes kar női részlege. Etyek az egyetlen olyan falu Magyarországon, amelynek két minősített kórusa van, mindkettő a fesztiválkórus rang birtokosa. Kezdettől fogva mindkét kórust Magdó Ildikó vezeti. A Signum kórusban énekel az olimpiai aranyérmes Rigófütty énekegyüttes legtöbb tagja is. Veretes műsorukon Karai József, Kodály-, Bárdos-művek szerepelnek. Nagy tapsot aratva előadták Kozma Mátyás Három válaszúti népdal című feldolgozását is. (Magdó Ildikó tanárnőről hadd árulom el: nem idegen tájainkon, hiszen Erdőszentgyörgyhöz kapcsolja zsenge gyerekkora. Édesapja Budapestről jött a Kis- Küküllő- parti községbe. Dr. Pethő Istvánról nemrég derült ki, hogy a maga és családja életének, biztonságának kockáztatásával nyújtott menedéket a román titkosrendőrség, a hírhedt Sziguránca elől menekülő Bözödi György történész-írónak és a szobrászművész Szervátiusz Jenőnek, mégpedig akként, hogy a rendelő-lakás (később iskolaépület) dupla padlásos terében 2x3 méteres szobácskát alakítva ki, valósággal elfalazta őket. Nem is találták meg egyikőjüket sem a pribékek. Pethő Ildikó akkor öt-hat éves lehetett, a családot aztán kitelepítették. A tanárnő ma budapesti lakos, de második otthona és a szíve csücske természetesen Etyek.) Az 1972-ben alapított sepsiszentgyörgyi Vox Humana Kamarakórus Szilágyi Zsolt remekműve. Világjárt s -járó dalosok, magas művészi színvonalon szólaltatják meg színes, változatos repertoárjukat, köztük Birtalan József, Farkas Ferenc, Pászti Miklós alkotásait. Profi módon énekelnek, és ez a legkevesebb, ami elmondható róluk. Jelenlétük emelte a rendezvény színvonalát. A marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus vegyes kara Birtalan Judit karnagy irányításával jött létre 1986-ban, jelenleg a vásárhelyi kórusfesztiválokat is szervező Kovács András "pásztorolja". A legnagyobb létszámú volt a fellépők között. Kiérlelt, tiszta csengésű harmónia, jellegéből fakadóan egyházi dallamokat mutat be, de az alkalomtól függően népdalfeldolgozásokat is. Gyakran jutalmazta vastapssal a telt ház közönsége a dalosokat, mégis, a népszerűségi díjat, ha lett volna ilyen, a marosvásárhelyi Cantuale férfi ötösfogata vitte volna el: percekig tartott az ujjongás műsoruk végén. Nyilas Szabolcsék röpke pár esztendő alatt bebizonyították, hogy csaknem mindent képesek magas művészi szinten előadni, sajátos színárnyalatokkal, hangulatosan, kedvesen, mély beleéléssel. És van "saját" zeneszerzőjük is, Márton Zsolt Barna személyében, akinek Fenyő a fűznek című alkotását Purcell, Kodály, Weber műveinek társaságában volt szerencsénk élvezni és megtapsolni. Záródalként ismerős szerző művét énekelte a színpad és a terem népe. Birtalan József szülőfaluja, Szilágybagos a lelőhelye a feldolgozásnak: Már Bagoson learatták az árpát. Nem maradtak el a díszoklevelek, virágok, ajándékok sem. Ferencz Csaba nemcsak a karvezetőket jutalmazta a népviseletbe öltözött kislányok és fiúcskák segítségével, hanem a társszervezőket, így Dászkel László polgármestert, Suba Gyöngyi házigazgatót és a támogatókat is. Jókedvűek találkozása volt, már-már családias légkörű, mégis tartásos, színvonalas, olykor emelkedett hangulatú a tizedik nyárádszeredai dalár ünnep. Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 7.A nyelv akkor szép, ha beszélikSzerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki mûveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének - interjú Murádin László kolozsvári nyelvésszel, nyelvjáráskutatóval.? (Nyelvész, nyelvjáráskutató, nyelvmûvelõ. 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban, Kolozsváron a Piarista Fõgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumban végezte; a Babeº-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1954-ben. Már harmadéves korában gyakornokként alkalmazta a BBTE, majd két évet tanársegédként dolgozott. 1958 óta a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója. 1964-ben fõkutató, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztõje. Kutatási területe a magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, fõ mûve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, õ gyûjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és õ is szerkesztette a nyelvatlaszt. �?letmûve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csûry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.) Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, és ez idõ alatt olyan sok írása, könyve jelent meg, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hogyan esett a választása a nyelvészpályára, miként vált nyelvmûvelõvé? - Nyolcvanévesnek lenni nem nagy öröm, csak olyan értelemben, ha az ember még tud dolgozni, gondolkozni, írni, és nem beteg, nem fekszik az ágyban. Persze jobb lenne negyvenévesnek lenni, de a kor mégis alkalmas számot adni életünk folyásáról. Már a gimnáziumban szerettem az irodalmat, azért jöttem egyetemre, hogy irodalmár legyek, de úgy alakult, hogy megkedveltem a nyelvészetet, és úgy éreztem, talán a nyelvtudomány konkrétabb, nem annyira sokoldalú, nem annyira sokféleképpen megközelíthetõ, mint az irodalom. Elsõsorban a nyelvtörténethez vonzódtam - jó tanáraim voltak, például Szabó T. Attila, Gálffy Mózes -, olyannyira, hogy harmadéves koromban kineveztek a nyelvészeti tanszék gyakornokává. Miután elvégeztem a szakot, a tanszéken maradtam, ahol négy évet töltöttem el, kettõt gyakornokként, kettõt pedig tanársegédként. Szemináriumokat tartottam nyelvtörténetbõl, magyar nyelvtanból és nyelvjárástanból. Tulajdonképpen ez a négy év az én nyelvészi formálódásomnak a kora, mert az egyetem négy éve nem nagyon elég ahhoz, hogy kiforrott nyelvész legyen valakibõl. Kiváló kollégám, Szabó Zoltán ott volt tanársegéd, a tanszéknek rendkívül jól felszerelt könyvtára volt Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetõen. Ott maradtunk a tanszéken esténként tízig, és mindent elolvastam, amit ebbe az idõbe be tudtam szorítani. - Mi áll közelebb a szívéhez, a nyelvjárástan vagy a nyelvmûvelés? Hogyan kezdett hozzá a romániai magyar nyelvjárásokat feltérképezõ atlaszok elkészítéséhez? - Elsõsorban nyelvjárástannal foglalkoztam, és másodsorban nyelvmûveléssel. Nyelvjárástannal azért, mert az egész tanszék a nyelvatlaszkészítés lázában élt. Akkor készült el a csángó nyelvjárás hétkötetes atlasza, amelyet végül 1991-ben adtak ki, ebben tevékenyen részt vettem, fõleg az ellenõrzés, kiegészítés munkájában. Ekkor kezdõdött a székely nyelvjárás felmérése is, amely sajnos a mai napig nem látott napvilágot, bár úgynevezett mutatványlapok készültek belõle. Márton Gyula igyekezett minden fiatal kutatót bevonni ebbe a munkába, és szûkebb szülõhazájának falvait osztotta ki. �?n Aranyosszéket kaptam, pontosabban az Aranyos-vidék nyelvjárását. A nyelvmûvelés nem sajátosan az én területem volt. Elsõsorban Gálffy Mózes, de Gyimesi �?va is könyvet jelentetett meg nyelvmûvelõdési témában, és lényegében minden nyelvész érezte, hogy a romániai viszonyok között a formálódó sajtóban, közbeszédben és a mozgalmi nyelvben olyan feladatok vannak, amelyeket szóvá tenni, segíteni, ajánlatokat tenni szükséges. Nincs a romániai magyar nyelvészek között olyan, aki ne foglalkozott volna nyelvmûveléssel is. Ezt jól mutatja, hogy, ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Anyanyelvünk mûvelése címmel egy olyan könyv, amelybe lényegében valamennyi erdélyi nyelvész cikket írt Gálffy Mózes és az én szerkesztésemben. Négy év után átkerültem a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetbe, ahol a nyelvföldrajzi kutatások intenzíven folytak. Kettéváltak a munkálatok részint a Márton Gyula, részint a Szabó T. Attila vezetésével. Márton Gyula véleménye szerint minden magyarlakta településen gyûjteni kell kis (800 címszavas) kérdõívvel. Az általános nagy atlasz sokkal kevesebb kutatóponttal, de 3400 címszóval készült. Ez egymásnak nem mond ellent, sõt kiegészíti egymást. Az egyik mélyfúrást végez, a másik összefüggéseket, a nyelvjárási határok megrajzolását segíti elõ. Bihartól Moldváig, Máramarostól a szerb határszélig kb. 25 kilométernyire egy-egy falut jelöltünk ki, ami persze függött az egyes vidékek nemzetiségi megoszlásától is. A szilágyságit 8, a székelyföldit 56, a mezõségi nyelvjárást 48 kutatóközponton gyûjtöttük össze. Szabó T. Attila, aki maximalista volt, 2250 falura tervezte az atlaszt, de így 136 falu lett, ami lefedi a területet. - Mennyire korlátozta a kommunista hatalom a nyelvészek tevékenységét? - A nyelvtudományi intézetben 1955-ben, 1956-ban alakult egy nyelvjárás-kutatói csoport, amelynek vezetõje Szabó T. Attila volt. Két fõkutatót neveztek ki, Gazda Ferencet és Nagy Jenõt. Mire a kérdõív elkészült, politikai okokból Gazda Ferenc kikerült az intézetbõl, tulajdonképpen bezárták. �?n besegítettem egy darabig. Aztán Szabó Attila kérte, hogy menjek át a nyelvkutató intézetbõl a nyelvtudományi intézetbe, mert hallás tekintetében kiváló dialektológiai lejegyzõ vagyok, míg a nagyatlasz két személyre kiosztva elkészült. Át is kerültem 1958 novemberében, de alig dolgoztam együtt Nagy Jenõvel fél évig, õ is kikerült az intézetbõl, szintén politikai okokból. 1958-nál tartunk, amikor az '56-os forradalom megtorlása épp divat volt. Volt neki egy nyelvtankönyve, amelynek óriási szójegyzékében, ha az ember felülrõl lefelé olvasta, egymás után következett Gorkij és a gorilla. Egy év vizsgálati fogság után kiengedték. - Gondolom, a rezsim �?nt is megfigyelte. - A Nagy Jenõ helyét nem töltötték be, így rám maradt mind a 3400 kérdés, ami egy-egy falut felölelõ kutatóponton körülbelül 3-4 napi munkát jelentett. Emberfeletti munkát igényelt, mert figyelni kellett, meg kellett keresni a megfelelõ embert, kérdéseket feltenni, fonetikusan lejegyezni mindent, ráadásul teljesen ismeretlen terepen. Közben Szabó T. Attilának is megszûnt az állása, s egyedül maradtam az atlasszal. �?gy alakult, hogy eljött hozzánk az intézetbe Bakos Ferenc magyarországi nyelvész - õ készítette az idegen szavak szótárát, és megírta a magyar nyelv román kölcsönszavainak történetét -, elõgyakorlati összefoglalót adott, a mi anyagunkat jegyzetelte. Nem volt ez ellen semmi kifogásunk, bár Márton Gyulának igen, mert õ is hasonló jellegû könyvet írt a munkatársaival. Szerintem egy kicsit hangosan beszéltünk a nyelvészeti tanszéken, amire rögtön felfigyeltek az állambiztonsági szervek. Azután állandó megfigyelés alá kerültem: hová megyek, kinél alszom, mit csinálok, mikor lesz atlasz. Az intézet igazgatói nem akadályozták a munkámat, de többször feljelentettek, hogy terepezés során a papnál aludtam, amit a párttitkár egyszer mosolyogva közölt is velem. Végül megúsztam, mert nem velem volt bajuk, hanem azzal, hogy miként lehet összehozni egy olyan nyelvatlaszt, amelyben tulajdonképpen fel van tüntetve, hogy a magyarság hol, milyen vidéken, mennyire él tömbben. Ez azt is jelentette, hogy amikor már elkészítettem az egész atlaszt, és hozzá kellett volna kezdeni a térképek megrajzolásához, akkor már lekerült napirendrõl a magyar nyelvatlasz az intézetben. Nem bántottak engem, de az atlasz kiadásáról szó sem lehetett. Gondolkodtam, hogy ezt hogyan tudnám valamiképpen hasznosítani. Arra gondoltam, írok egy adattárat, amely tulajdonképpen felsorakoztatja a térképlapok adatait. Végül jött a rendszerváltás, és az atlaszt a Budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadta. Eddig tíz kötet jelent meg, háromszáz térképlap minden kötetben, az utolsó várhatóan a következõ két hónapban fog megjelenni, és ezzel ez a munka befejezõdik. - A nyelvjáráskutatás mellett miként maradt ideje a nyelvmûvelésre is? - Egy erdélyi magyar nyelvésznek több mindennel kell foglalkoznia. Köztem és a többi nyelvész között az a különbség, hogy a többiek is közölnek egy-két nyelvmûvelõ cikket itt-ott, de senki nem tart ki, megunják az emberek. Szilágyi N. Sándornak is rovata volt az �?j �?letben, egy évig csinálta, majd átadta nekem. Másoknak is volt nyelvmûvelõ rovatuk, de általában tizenöt-húsz cikk után megunták, és inkább a szûkebb szakmájukkal foglalkoztak. �?n eléggé csökönyös ember vagyok, és a nyelvjáráskutatással párhuzamosan kitartottam a nyelvmûvelés mellett is. A nagyközönség nem olvassa el a nyelvjárásokról szóló írásokat, az inkább a szakmának szól. Annak köszönhetõen, hogy népszerûsítõ és olykor bíráló cikkeket is írok, a nagyközönséggel sokkal jobb a kapcsolatom, mint a kollégáimnak. A cikkek válogatásából pedig idõnként könyvek születnek, körülbelül hat nyelvmûvelõ jellegû könyvem jelent meg, az utolsó ezelõtt két éve Mitõl szép egy szó? címmel. Talán azért is szerettek engem a lapszerkesztõk, mert nem voltam az a típusú nyelvmûvelõ, aki lát egy hibát egy lapban, és azzal dörgedelmesen kioktatja a szerzõt, hogy márpedig ez így van. Nyelvmûvelõ cikkeimet tulajdonképpen olvasmánynak szánom. Hiába mondja meg az ember, hogy ezt így kell írni, azt meg úgy, vagy ezt nem szabad használni... Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, akkor a nyelvére gondot fordít és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. - Egyik tanulmányában vitatkozik azokkal a nyelvészekkel, akik szerint a nyelv folyamatosan változik, ezért nem kell beavatkozni a nyelv demokratikus folyamataiba. - Azzal persze egyetértek, hogy a nyelv változik. Ami ma hibának számít, lehet, hogy száz év múlva nem lesz az. �?n csak azzal nem értek egyet, ha valahol nem figyelnek a nyelvhelyességre, nem mûvelik a nyelvet. Azt vallom: mindenki beszélhet úgy, ahogy akar, de ennek határt kell szabni. Elvileg nagyon szép, hogy a nyelvmûvelõ leírhatja mindenrõl, ha nem jó, de nem ez a nyelvmûvelés útja. A nyelvmûvelés útja az anyanyelv ismeretének a gyarapítása, az anyanyelv szeretete. Az anyanyelv kötelezettségvállalás, az én nyelvem kifejezhet mindent, amit el akarok mondani. Vannak olyanok a nyelvészet berkeiben, akik teljesen feleslegesnek tartják a nyelvmûvelõ, nyelvvédõ munkát. Van egy másik irányzat, amelynek az a neve, hogy határtalanul. Szerintük nem igaz, hogy az anyaországiak beszélnek helyesen, hanem mindenki helyesen beszél, aki a magyar nyelvet használja. Azt viszont nem lehet megengedni, hogy egy szóra, fogalomra hatféle változat legyen. A második világháború óta a nyelvfejlõdés nem egy irányba, az egységesülés felé, hanem az elkülönülés felé halad. Minden nyelvre hat a másik nyelv, el kell ismerni, hogy a magyar nyelvre a környezeti és az európai nyelvek hatottak. A magyar nyelv elég egyedi, de a körülötte levõ indoeurópai nyelvek hatása teljesen megfigyelhetõ. Nem lehet elkerülni, hogy egy másik nyelvbõl ne vegyünk át szavakat, csak vigyázni kell, hogy mit, mikor, hogyan és miért. - Hogyan vélekedik az erdélyi magyar sajtó nyelvhasználatáról? - Sokaknak rossz véleménye van a sajtó nyelvérõl, ami szerintem igazságtalan. Lehetne jobb, nem eléggé gondos, de nem igaz, hogy rossz a sajtó nyelve. Persze könnyû annak, aki folyóiratot szerkeszt, amelybõl két szám jelenik meg egy évben, így könnyebb csiszolni a szöveget. Más viszont az, ha délután ötre le kell adnom az anyagot. De tudja, mi a baj? Valahol elsikkad az ellenõrzés. Nem tudom, most hogy mûködik, de régebben öt ember olvasott el egy szöveget, márpedig ebben az esetben nagy marhaság nem maradhat benne. - Mit gondol a kortárs magyar irodalomról, a napjainkban használt nyelvrõl, illetve az elharapódzó vulgaritásról? Hol a határ, amelyen túl a vulgáris nyelvhasználat is hiteltelenné válik? - Ez eléggé kérdéses a mai színházi, drámai irodalomban. �?n mérlegelnék, és egyfajta középutat tartok jónak. Mert akik gyakorta használnak vulgáris szavakat, azok azt mondják: kérem, én ezzel jellemeztem azt a szereplõt, aki beszél. Minden fél mondata végén ott a bazd meg. Ebben természetesen van valami, az ember jellemét visszaadja a beszéde is, de azért arra vigyázni kell, hogy az olyan mértékkel történjék, amellyel csak épp érzékeltesse. �?n jobban szeretek Mikszáthot olvasni, mint Spiró Györgyöt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom õt nagy írónak. - �?n szerint önmagában, szakmailag vagy a társadalom egésze szempontjából fontos a nyelv mûvelése? - Erre nehéz válaszolni. A hibás nyelv a társadalom számára is hibás, nemzeti identitásvesztéshez vezet. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki mûveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének. Belsõ identitás kell ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok. Engem rettenetesen bosszant például, hogy ha becsengetek valakihez, akirõl tudom, hogy magyar, úgy válaszol nekem: cine? Szóvá is szoktam tenni. Saját magunk alatt vágjuk a fát, ha nem beszéljük a nyelvünket, hiszen a nyelv akkor szép, ha beszélik. Kiss-Elõd Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2011. február 12.Sirató ének Komáromy JózsefértA kolozsvári Házsongárdi temetőben 2011. január 31-én utolsó útjára kísérték Komáromy József nyugdíjas matematikatanárt, a dr. Dobai István nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum” harmadrendű vádlottját. A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957. november 5-én kelt, 1795. számú ítéletével hazaárulás bűncselekményéért és az RNK belső és külső biztonsága elleni szervezkedés vétségéért a 199/1950. számú törvényrendelet 1. szakasza a) és c) betűje előírásai alapján , a Btk. 2009. szakasza 2. pontja a) bekezdése, valamint a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján a jogi minősítés megváltoztatásával, és a Btk. 325. szakasza c) betűje előírásai alapján a tiltott kiadványok terjesztésének vétségéért egyhangú szavazattal – enyhítő körülmények figyelembevételével – 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Ugyanaz a bíróság enyhítő körülmények figyelembevétele nélkül még nyolc év börtönbüntetésre ítélte, a társadalmi rend elleni szervezkedés vétségéért. Ezenfelül a tiltott kiadványok terjesztéséért még nyolc év börtönbüntetéssel sújtották. Komáromy József összbüntetése tehát 25 év kényszermunka és 16 év szigorított fegyházbüntetés. Valójában életfogytiglani büntetést kapott. Ma is előttem az arca, amikor 1996. szeptember végén A halálmenet megismétlése címmel dokumentumfilmet készítettem az erdélyi ötvenhatosokról, és akkor Komáromy József azt nyilatkozta: „Goiciu börtönparancsnok, amikor a rabszállítóval idehoztak, amolyan captatio benevolantiae-ként (szónoki beszéd elején a hallgatóság megnyerése – szerk.megj.) azzal fogadott: itt fogtok megdögleni, borítékban fogtok hazamenni. Azaz: levélben értesítik majd a családot, hogy meghaltunk.” Objektív és szubjektív okok miatt nem vehettem részt a temetésén. A megkésett sirató ének az Ő emlékét idézi. Nagyon tiszteltem, hiszen visszaemlékezései a per egész történetére vonatkozóan nagyon pontosak, hitelesek és megbízhatóak voltak. Amikor megmutattam a börtönben készült kihallgatási jegyzőkönyveit, már-már sztoikus nyugalommal jegyezte meg: még a nevemtől is megfosztottak, hiszen következetesen Komáromi-t írtak, a Komáromy helyett. KOMÁROMY JÓZSEF – így, csupa nagybetűvel! – 1924. december 20-án született. Gimnáziumi tanulmányait Ady Endre híres iskolájában, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen matematikatanári oklevelet szerzett. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban tanított, abban az iskolában, amelyet 1948-ban – a nagy múltú tanintézményeinkhez hasonlóan – a nevétől is megfosztottak, és Komáromy József tanári tevékenysége idején 7. számú középiskolaként szerepelt a tanügyi nyilvántartásban. Már a börtönben raboskodott, amikor az iskola felvette a Brassai Sámuel Líceum nevet. Kiváló tanár, ember, nemzetét, népét, szülőföldjét rajongásig szerető értelmiségi volt. Meghatározó szerepe volt abban, hogy dr. Dobai István 1956 októberétől 1957. február 8-ig elkészítette, és legépelte az „ENSZ-memorandum” néven ismert dokumentumot. A perben résztvevők célja az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit, az erdélyi kérdés megoldásának egyik alternatívájaként kidolgozott román-magyar lakosságcseretervet eljuttatják az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és ott a „magyar kérdés” appendixeként ezt az elképzelést is megvitatják. Erre azonban nem került sor, mert dr. Dobai István 1957. március 20-án az „ENSZ-memorandum” egy példányát véleményezésre elvitte Márton Áronhoz, az erdélyi római katolikus egyházmegye püspökéhez, aki 1955 februárjában szabadult a börtönből. Aki egyszer belépett a gyulafehérvári püspöki palotába, annak minden lépését követték. Dr. Dobai Istvánt, amikor a kolozsvári vasútállomáson leszállt a vonatról, letartóztatták. A táskájában megtalálták az „ENSZ-memorandum” egy példányát. Azon éjszaka, 1957. március 21-ről 22-re virradó éjszaka, letartóztatták Komáromy Józsefet, nála megtalálták a hat példányban legépelt emlékirat három példányát. Letartóztatták Kertész Gábor Zilahon gyakornokoskodó ügyvédet, Bereczki Andrást, az RNK akadémiája kolozsvári fiókjának tudományos kutatóját, Gazda Ferenc nyelvészt, ugyancsak akadémiai kutatót, akinél megtalálták az „ENSZ-memorandum” harmadik példányát. Varga László abrudbányai református lelkészt, a per másodrendű vádlottját, 1957. március 27-én, Nagy József egykori ákosi földbirtokost, szamosújvári kényszerlakhelyest, Dobri János teológiai professzort 1957. március 31-én, László Dezső belvárosi református lelkész-esperest pedig 1957. július 25-én tartóztatták le. Komáromy József önként vállalta, hogy összegyűjti és továbbítja Dobai Istvánhoz a legismertebb kolozsvári magyar értelmiségiek véleményét az erdélyi kérdés megoldásáról. A kihallgatási jegyzőkönyvekben is beismerte: az „ENSZ-memorandum” egy-egy példányát ő vitte el Gazda Ferenchez, Szabédi Lászlóhoz, Nagy Géza nyugdíjas tanárhoz, valamint brassais kollégájához, Demény Dezsőhöz. Dobai István személyesen adta át a következő példányt Jordáky Lajos történésznek, aki a házkutatás és letartóztatása előtt darabokra tépte és lehúzta a WC-ben. Komáromy József börtönbeli vallomása fontos adalék a Szabédi László öngyilkosságához vezető golgotajárás felderítésében. Szabédi a rá jellemző rendkívüli alapossággal olvasta el a 15 oldalas emlékiratot, és annak fontosabb megállapításaival egyetértett. Továbbgondolva az alapeszmét, Szabédi az erdélyi kérdés megoldását a közép-európai államok föderalizálásában látta. Bár nincs rá levéltári bizonyíték, de sejthetően a párthűségében szilárd Szabédi Lászlót 1957. március 21-től 1959. április 18-ig azzal zsarolták, hogy ismerte Dobai István „ENSZ-memorandum”-át, de nem jelentette a Szekuritáténak. Ezt bizonyítja az 1959 áprilisában közvetlenül az öngyilkossága előtt megírt, Vaida Vasile tartományi első titkárnak írt búcsúlevele: „Mint tudják, 1957 elején azzal a kéréssel jelentkezett nálam Komáromy, hogy olvassam el egy emlékirat szövegét, melyet Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárshoz, N. Sz. Hruscsov és Kádár János kezeihez akartak eljuttatni. Megismerkedve az ellenséges és ugyanakkor gyermekded szöveggel, azt mondtam Komáromynak, hogy határozottan elítélem a kísérletet. Erről az eseményről nem jelentettem sem a pártnak, sem az illetékes államhatóságnak.” 1956 augusztusában a kolozsvári unitárius gimnázium és a román tannyelvű, mai Coşbuc Líceum diákjai közös magyarországi kiránduláson vettek részt. A diákok eljutottak Budapestre, Aggtelekre, Miskolcra, Esztergomba, Badacsonyba és a Balatonra. Az 1957. március 25-i kihallgatáson beismerte: „1956. augusztus 16-án a csoporttal vonaton utaztunk Badacsonytomaj település felé. Balatonakarattya állomáson megszakítottam az utazást, elmaradtam a kiránduló csoporttól, azzal a céllal, hogy az illető településen felkeressem Kodolányi János írót. Csak a feleségét találtam meg, aki elmondta, hogy az író Budapesten, a lányánál van. Megmondta a címét, 1956. augusztus 21-én délelőtt, egy telefonbeszélgetés után felkerestem Kodolányi János írót. Negyven-ötven percet beszélgettünk, négyszemközt, többek között irodalmi és kulturális jellegű dolgokról. Megkérdeztem Kodolányi Jánost: mi a véleménye az erdélyi nemzetiségek átcsoportosításáról, Erdély Magyarország és Románia közötti felosztásáról? Elmondtam neki: ez a kérdés foglalkoztatja a kolozsvári értelmiségi baráti körünket, és ebben a baráti körben tárgyaltunk arról, hogy a nemzetiségek átcsoportosításával, Erdély felosztásával lehetőség van a nemzeti kérdés megoldására. Kikértem Kodolányi János író véleményét, és megkérdeztem: hogyan látják a magyarországi értelmiségiek az erdélyi magyar nemzetiség sorsát? Kodolányi János író azt felelte nekem: az MNK-beli értelmiségiek körében az erdélyi kérdés egyelőre nem vetődik fel, és ez nagyon nehéz kérdés.” (Ugye, mennyire mai és ismerős ez a vélemény!) Komáromy József letartóztatásakor, a házkutatás során az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején, Budapesten megjelent forradalmi verseket, prózai írásokat találtak: Tamási Lajos Keserves fáklya, Piros a vér a pesti utcán, Örkény István Fohász Budapestért, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról. A vallatás során kiderült: a verseket, írásokat Dobri János teológiai tanártól kapta, s Komáromy József barátai körében terjesztette ezeket a tiltott kiadványokat. Dobri János Varga László abrudbányai református lelkésztől vette át, aki 1956. október 23-a és november 3-a között Budapesten részt vett a Kossuth téri tüntetésen, szemtanúja volt a rádió ostromának, jelen volt a polgári pártok újraalakulásánál, lelkészként felkereste a kórházakat, hogy a sebesülteket vigasztalja. Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 23.A kolozsvári Bükki-Akadémia és tudós látogatóiA diktatúra éveiben a kolozsvári magyarság jelentős része, köztük az értelmiség, vasárnaponként a nacionalizmustól egyre erősebben izzó városból a Bükk-erdőben keresett szellemi felfrissülést, néhány órányi menedéket. Az árnyas ösvényeken, napsütötte tisztásokon túrázás közben beszélgettek, vitatkoztak a kisebbségi sors elviselhetetlenségéről, az erdélyi tudományosság kérdéseiről, anélkül, hogy a kiejtett szavak illetéktelenekhez jutottak volna el. Benkő Samu történész ezeket a tudományos szintű beszélgetéseket találóan „Bükki Akadémiának” nevezte. E sorok írója családjával az 1970-es évek elejétől több mint másfél évtizedig járta a Bükk-erdőt, neves kolozsvári személyiségekkel találkozott, beszélgetett. Az alábbiakban rájuk emlékezünk. Kirándulásainkra rendszerint kora délelőtt indultunk Monostor negyedi otthonunkból. A szomszédunkban lakó Gazda Ferenc nyelvész, magyartanár ilyenkor már visszafelé jött az erdőből, valószínűleg kora hajnalban indulhatott. Egy alkalommal meg is kérdeztem egykori tanáromat, mi az oka a korai indulásnak: „Ja kérem – válaszolt –, engem megtanítottak a hajnali felkelésre.” Tudtuk róla, hogy az 1957 őszén kezdődő kolozsvári értelmiségi perben koholt rendszerellenes vádakkal elítélték, és a börtönből csak az 1964-es amnesztiával szabadult, ott tanították meg a kora hajnali felkelésre. Mikó Imre íróval, szerkesztővel is gyakran találkoztunk. 1956 után őt is elbocsátották tanári állásából és évekig a Könyvelosztó Vállalat rakodómunkásaként dolgozott. Kedvenc területe a Sárosbükk volt, egyedül járta az ösvényeket, gondolatai talán már a Csendes Petőfi utca című kolozsvári szociográfiai jellegű emlékiratán jártak. Gyakori kirándulótársainkkal, Herédi Gusztáv író, Korunk-szerkesztővel és családjával sokszor felkerestük az otthonunkhoz aránylag közel fekvő Leányvárat. A vár hajdan a Szamos völgyét őrizte az 557 méter magas hegytetőről, és kirándulásaink idején még látszottak a domb felső részét kettős gyűrűalakban körbefogó erődítések nyomai, valamint egy régebbi földcsuszamlás helyén előtűnő 13-15. századi püspöki vár kőfalainak maradványai. E hajdani fényes büszke vár dicsősége már rég a múlt homályába veszett, de megmaradt a tetőről a gyönyörű kilátás, amit annyiszor megcsodáltunk, északra a Hója vonulata, alatta a kanyargó Szamossal, nyugatra pedig a Gyalui havasokkal, amelynek kéklő hegyei – Reményik Sándor szerint – „benéznek Kolozsvárra”. Sebestyén Kálmán Szabadság (Kolozsvár) 2015. november 7.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.)Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.) „Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot! Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját. A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el. Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés” Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le. A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger 1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére. A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal 1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után. A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége. Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”. Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 17.Haraly kicsi,de nem a világ végeVége a sárnak: aszfaltos út köti össze a falut a községközpont Gelencével. A város, Kézdivásárhely sincs mérföldekre, tanítási időben, ha lehet, gyermekeiket is oda viszik iskolába a tehetősebb haralyiak. Földrajzilag sem a világ vége: a hegyen túl is emberek laknak. Szőke Barna tanácstagtól megtudtuk, hogy a mintegy kétszáz lélekszámú faluból félszáznyian külföldön dolgoznak. A szórakozásra téli időben adódik alkalom, fiatalokból álló csapat szervez rendezvényeket, ilyen volt az idei farsangos mulatság is. Hívogató a hely földrajza A falu a Harosalján fekszik, innen jön a neve – ízlelgeti a helységnév etimológiáját a helyi hagyomány. Az teljesen egyedi jelenség Haralyban, hogy a haranglábat fenn, a falu közepén építették fel, hogy jobban hallja a nép a harangok szép szavát. Valóban van egy neves Brassói harangműves által készített harangja Haralynak. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. (Ó, Dicsőség Királya, Krisztus, Jöjj Békével). A P. N. a mi feloldásunkban: Paulus Neidel Brassói szász harangmíves mester iniciáléi. 1617 óta azonban sok víz lecsörgedezett a Haralyi patakon, s egy szép napon az öreg harang megrepedt, mint mondani szokták, „hangjában meghibázott”. Egy felső-Háromszéki mester meghegesztette – mondták –, s ha nem is szebb most a hangja, de legalább olyan, amilyen azelőtt volt. A Haralyi patak oldalát megülő kis település bejáratánál van a falu műemlék értékű római katolikus temploma. Ott igazán kap látnivalót a turista. Keleti része korábbi, de időközben alakított és gótikus, a nyugati későbbi, XVIII. századi. Az egyhajós keletelt templom gótikabeli mAradványa két leszelt ívű, faragott késő csúcsíves ajtókeret: egyik a sekrestye bejárata, a másik egy befalazott keret az épület külső déli oldalán. Északi és déli falán freskótöredékeket találtak, feltárásukra és értékelésükre még nem került sor. A templom lapos mennyezete stukkódíszes. Déli portikuszának timpanonjában védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak, a gyónási titok szentjének a szobra látható, miként egy csokor rózsát tart a kezében. Az ő megdicsőülését ábrázolja a templom szép késő barokk oltárképe is. Nyugati homlokzatán érdekes felirat szól a mindenkori látogatóhoz: Mikor s ki épített, egy élő sem tudja, Kis kápolna voltam hajdan és őrbástya. Templom ezer után 744-ben lettem s meg Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben Feldíszített Haraly eképp költségén Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok Mit neked utókor emlékül átadok. – Szép a történelem, őseink felépítették a templomot, de nekünk meg kellene őrizni az utánunk következők számára – figyelmeztetett Fábián Imre gondnok. – Sajnos, a templomot megviselte az idő. A gelencei plébános úr – Haralynak ugyanis soha nem volt önálló papja – a templom oldalát erősítené, én pedig a tetőszerkezet teljes felújítását tartom halaszthatatlannak, mert a mennyezet kissé már megdőlt.Sajnos, kevés a hívek száma, a tetőjavítás nagy összeget követel. Mi gyűjtögetjük a perselypénzt, az adományokat is, de az édeskevés, pályázni kellene, támogatóra van szükség. Fejér László Ödön képviselő haralyi kötődésű, reméljük, hogy kieszközöl e célra valamilyen támogatást. A templomot körülvevő temetőben nyugszik a falucska egyik jeles szülötte, Gazda Ferenc (1920–1996) egyetemi tanár, nyelvész, tankönyvíró, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje. A Dobai-perben hazaárulás címén tíz év szigorított börtönbüntetésre, valamint vagyonának teljes elkobzására ítélték. Nyolc évet töltött a szamosújvári tömlöcben. Börtönéveiről írt vallomása az Elrabolt esztendők, 1956–1964 című visszaemlékezés-kötetben jelent meg (Kolozsvár, 2006). A templom homlokán levő felirat tanúskodik a helybeli egyházközség mindenkori jeles támogató családjáról, a Fejér família jótéteményeiről. Az ágas-bogas család számos tagja nyugszik a haralyi temetőben, akik közül Fejér Mihály (1823–1893) földbirtokost, 1848–49-béli honvédszázadost említjük, aki a Kézdivásárhelyi katonai nevelőintézet végzettje volt, a szabadságharc résztvevője, 1858 és 1873 között Orbaiszék szolgabírója. Ott nyugszik a jeles néptanító, Fejér Árpád (1925–1999) is. A család ősi kúriája ma is áll Haralyban, s nevében még él ez a família. A mai templomtól keleti irányban emelkedő hegyet Vörösvárhegy vagy Barátok hegye néven emlegetik. Ide helyezik az írások és a szájhagyomány is „a veres barátok templomát”. Ma már csak helye látható egy épületnek, egy mélyedés – az ún. Kincses-gödör –, amelyről mondogatják a helyiek, hogy alagút kötötte össze a mai templommal. „Nem messze innen – folytatják – be is szakadt a hegyoldal Aratás pusztáján, s ott három tó keletkezett. A három víztükörnek három színe van: barna, szürke és kék.” Az élet másról is szól Az összetartás-összefogás nem ismeretlen fogalom ebben a faluban. A Fejér testvérek hárman harcolnak a helyben való megélhetés gondjaival. Fejér Sándorral, Haraly új községi néppártos tanácstagjával is szóba elegyedtünk. Vállalkozó, és két testvérével földjeiket művelik, sajátjukat és bérelteket is, udvarukon mezőgazdasági erőgépek sorakoznak. Haralyban látogatásunk idején az aratás vége felé jártak. Szemmel tartották itt a mezőgazdászok a kalászosok érését. A búzatermés közepes volt, hektárhozama 2300–3000 kg körül ingadozott – tudtuk meg Fejér Sándortól –, csak alacsony az ára, nincsen jó piaca. Az árpát és a zabot látogatásunk idején még nem kezdték aratni. A kánikula egy keveset érintette a kapásokat. Pityóka kevesebb, kukorica több van a határban. Utóbbi jól indult, de még csapadékra lenne szüksége. A lakosság a felhagyott földeken szénát termeszt inkább eladásra. Nincsen kiterjedt legelője a falunak, csökkent a szarvasmarhák száma, hihetetlen, hogy a fejőstehenek száma alig féltucatnyi, legtöbben a városi vastehenekből szállítják haza a tejet. Tejgyári kocsi rég nem jár ki ebbe a faluba, beigazolódik lassan, hogy csak a nagybani állattartásnak van jövője. Tanácstagként jelezte, hogy Haralynak is szüksége van egy ravatalozóházra, erre hely is lenne egyházi területen. Már megígérte tanácsülésen, hogy közösen fognak dolgozni az RMDSZ-es tanácstaggal ennek érdekében. Kánikulában sem kihalt a falu. Fejér Barna karbantartó kaszálta az iskola udvaráról a füvet. „Fungálunk még – mondta –, vannak még ide járó gyermekek. Lesz ősztől is egy összevont iskolás csoport és az óvodások csoportja.” Haraly hagyományos mestersége volt a kádárság. Mint megtudtuk a faluban, a két világháború között több mint harminc kádár működött. Számuk elapadt. Mi a Szőke családhoz kopogtattunk be, ahol apa és fia – Szőke Tibor és Szőke Barna – folytatja azt a mesterséget, amelyet felmenőitől örökölt. Nem könnyű felsorolni azokat a hasznos-használatos tárgyakat, amelyek a család műhelyében készülnek. A legkisebbek a környezetbarát mosó-mosogató tálak, vödrök, vajköpülők, víztartók, kis méretű, faragott-díszes pálinkás- és nagyobb boroshordók nem akármilyen fából. Ha eperfa hordót rendel az igénylő, eperfából lesz annak dongája. A legnagyobb tárgyak a káposztás kádak, hordók, csebrek, a lakásba is beszerelhető ülőfürdőkádak vagy kör alakú társas fürdőkádak gyerekek és felnőttek számára is. – Nehéz-e a nyersanyag beszerzése? – kérdeztük. – Az, de az a mi gondunk. – Soroljanak fel néhány külföldi vásárt, ahova érdemes ellátogatni. – Megfordult már a világ – felelte a mester. – Többnyelvű honlapunkon (www.budonka.eu) minden munkánkat, minden ajánlatunkat látni lehet, egyre több kliens elektronikus úton rendeli készítményeinket, s ha elkészültünk, érte jönnek s elviszik. Ez már a jelenkor szüleménye. Vigyázunk a minőségre, csak kifogástalan árut állítunk elő. Honlapunkon pozitív visszajelzéseket olvashat az érdeklődő. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 24.Harosalján HaralyA Haros-hegyről kapta a falu a nevét – ízlelgeti a település néveredetét a helybeli ember, de hogy mit is jelent a haros szó, arról már hallgatnak. Mintegy kétszázan lakunk itt jelenleg – mondták, katolikus székelyek, de sokan külföldön dolgoznak, még az egyházközség gondnoka is ott keresi kenyerét. Csak az maradt itthon, aki meg tud itt élni! – hangzott a vélemény. 1567-ben 13 család lakott itt. 1868-ban lakóinak száma meghaladta az 500 lelket, a 2011-es népszámlálás idejére 215-re esett ismét a lakosság lélekszáma. ,,Suli máskéntbe” cseppentünk Miért lenne lesújtó a lélekszám drasztikusnak is mondható zuhanása, ha a nyárba hajló május végén gyermekricsaj fogad a felette csendes faluban. Sulimásként-tokány rotyogott az udvaron felállított üstben, s ezt különös eseményként élték meg és könyvelték el a kicsik, de az elemista nagyobbak is. Ugye, jól érzitek magatokat itt, az iskola udvarán? – kérdeztük. Igeeen – kiáltották hangosan, itt nem unalmas! A tanító néni süteményt is hozott, annyit, hogy mindenkinek jusson, és vendég is érkezett: a haralyiak régi óvó nénije, aki erre az eseményre látogatott ki régi munkahelyére. A tanítónő ma már meglett anya, de emlékezett e sorok írójára, aki egykori pro naturásként mutatta be a vidék érdekességeit. Én is emlékszem Önre, volt nálunk Torján. Édesapámmal, Barabás Imre családorvossal – mert márkosfalvi volt – a rokon, a festő Barabás Miklós családfáját bogozgatták – így Barabás Zita, a haralyi kicsinyek óvó nénije. Mi mindig közösen tartjuk az Iskola máskéntet az iskolásokkal. Meglátogattuk a gelencei könyvtárat, volt itt élmény-játék, kézművesség is, gyűjtöttünk gyógynövényeket, megmostuk, szárítottuk-csomagoltuk, ahogy azt kell, közösen készítettünk egy hatalmas gyümölcssalátát, részt vettünk a haralyi búcsún is, mert beleesett a másként-hétbe – folytatta Bartók Ibolya tanítónő. Hétvégén Sepsiszentgyörgyre kirándulunk, megnézzük a Székely Nemzeti és a Vadászmúzeumot. A tanítónő elmondta: Haralynak egyfajta létérdeke, hogy megmaradjon falusi iskolája még akkor is, ha itt is enyhén csökkenő a gyereklétszám, de ameddig ennek fenntartásában részt vállal a gelencei községi önkormányzat, addig a pedagógusok állása sincs veszélyben. Sajnos, nem valósult meg a helyi elképzelés, így egyelőre nincs neve az orbaiszéki település iskolájának. Gazda Ferenc (1920–1996) neve többször is felmerült, jeles szülötte volt a kis településnek, porai ott nyugszanak a falu temetőjében. Egyetemi tanár, nyelvész, tankönyvíró, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje volt. Élettragédiája könyvben is megjelent, volna, aminek alapján fenntartsák emlékét. Jeles néptanító volt a korán elhalt néhai Fejér Árpád is, de kiemelkedő szerepet töltött be a terjedelmes nemes székely család több tagja is. Fejér Mihály (1823–1893) földbirtokos volt, 1848–49-béli honvédszázados. A falu temetőjében áll Fejér Vilmos (1894–1937) néptanító, közéleti személyiség és dr. vitéz Fejér Árpád (1898–1949) műszaki vámtiszt, vámtanácsos, az asiagoi csata hősének síremléke. A helybeli Fejér-kúriában a család élő tagjaival, Fejér Leventével és Kézdivásárhelyen élő testvérhúgával beszélgettünk elődeikről, megszemléltük a családi ereklyéket, nemesi címerüket. Templombúcsú a falu igazi ünnepe Virág és zöld nyírfaágak díszítették a Nepomuki Szent János emlékére felszentelt helybeli műemlék templomot. Ha búcsú, akkor legyen a napján, döntött a gelencei atya. Így is történt – részletezte Kosztándi Botond kántor, aki elmondta, hogy pénz hiányában csak a külső felét sikerült megújítaniuk a templomnak, a belső rendbetétele elkövetkező gond. Az épület tömör gerendázatát javítani-erősíteni nem kis feladat – hangsúlyozta –, sajnos helyi erőből nem lehet megmenteni az építészeti emléket, a falfestmény-részletet, faragott késő gótikus kőelemet őrző templomot. Menteni kell a tetőzetet, mert egy helyen omlásveszély fenyegeti, de ilyen jellegű munkálatokat csak a műemlékvédelmesek felügyeletével-tudtával lehet kivitelezni. Az épület keleti része korábbi, de időközben alakított gótikus, a nyugati későbbi, XVIII. századi. Az egyhajós keleti maradvány két leszelt ívű faragott ajtókeret: egyik a sekrestye bejárata, a másikat befalazták a külső déli falban. Északi és déli falán freskótöredékeket találtak, feltárására és értékelésére még nem került sor. A templom lapos mennyezete stukkódíszes. Déli portikuszának szoborfülkéjében védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak kisméretű szobra látható. Az ő megdicsőülését ábrázolja a késő barokk oltárkép is. Az épület nyugati homlokzatán felirat szól a látogatóhoz: „Mikor s ki épített, egy élő sem tudja. / Kis kápolna voltam hajdan és őrbástya. / Templom ezer után 744-ben lettem s meg / Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben / Feldíszített Haraly eképp költségén, / Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok / Mit neked utókor emlékül átadok.” Egyedi jelenség Haralyban, hogy a haranglábat fenn, a falu közepén építették fel, „hogy jobban hallja a nép a harangok templomba hívó szavát”. Van ebben egy neves brassói harangműves által készített s utóbb meghegesztett emlékharang. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. A PN-iniciálék Paulus Neidel nevét rejtik. (Kgy. Z. megj.) De vannak ennek a falunak más – mondhatni turisztikai – érdekességei is. A mai templomtól keleti irányban emelkedő hegyet Vörösvárhegy vagy Barátok hegye néven emlegetik. Ide helyezik az írások és a szájhagyomány is „a veres barátok templomát”. Ma már csak egy épület helye látható, egy mélyedés – az ún. Kincses-gödör – amelyről azt tartják, hogy alagút kötötte össze a mai templommal. „Nem messze innen, Aratás pusztáján beszakadt egy hegyoldalon a talaj, s ott három tó keletkezett. A három víztükörnek három színe van, (amelynek magyarázata egyelőre még talány): barna, szürke és kék.” Él az ősi mesterség, élénk a közélet Haraly hagyományos mestersége a kádárság. A két világháború között itt több mint 30 mester tevékenykedett – emlékeznek vissza. Most csak Szőke Tibor és családja folytatja a hagyományt. Nemcsak vásárokon, kiállításokon láthatjuk munkáikat, hanem a világhálón is, ma már nem csoda, hogy egy kézművesnek is van honlapja. Az árnyékos udvari asztal mellett a mesterrel beszélgettünk a kádárság rejtelmeiről, akinél éppen boroshordó rendelés ügyében tette tiszteletét barátunk, Kátai István nyugalmazott mezőgazdasági mérnök. Tibortól, régi ismerősünktől tudjuk, hogy a haralyiak ragadványneve – a „vert tejesek” – is ehhez a régi mesterséghez kötődik, nem azért, mert máshol nem köpültek vert tejet, hanem azért, hogy annak nélkülözhetetlen kelléke volt a vert tejes dézsa, ami kádármunka. Tibor mester a székelyföldi városnapok meghívottjaként szokott bemutatókat tartani. Munkáit külföldön is ismerik, megrendelésben nem szűkölködik. A mesterség ma is megélhetést biztosít annak, aki becsülettel szolgálja piacát. Szőke Tibor műhelyében készülnek pálinkafélék tárolására alkalmas és manapság divatos, csapokkal ellátott kisebb-nagyobb hordók, újabban káposztás kádak is. Számunkra meglepetés volt egy óriási építmény: családi fürdőkád lesz, amit mérnök fiával készítenek. Akkora, hogy létrával lehet fel- és belemászni, egy család nyugodtan lubickolhat benne. A faluban három fajta Szőke nevű van – folytattuk a beszélgetést –, de nem rokonok – jelezte a mester, miként az sem valószínű, de lehetséges – mondjuk mi –, hogy ennek a Szőke családnak lehetett elődje az a Gelence történetében több alkalommal említett XVII. századi népköltő, Szőke Ambrus, akiről elismerő szavakkal emlékezik meg Orbán Balázs is. „Csak néhány verse maradt fenn, de azok oly szépek, miszerint megérdemli, hogy neve a magyar irodalom történetében örökítve legyen: ez Gelenczei Szőke Ambrus, Bethlen Gábor fejedelem hadakozásainak egyik hőse, ki a kard mellett, úgy látszik, a lantot is tudta használni. Csak egyes kis töredékeket bírunk a hős-költő nagybecsű műveiből, s ezek is egy régi bibliának hátulsó táblájára (...), a költőtől saját kezűleg beírva maradtak fenn, ahonnan azt gr. Kemény József, a hazai tudományosság e fáradhatatlan nagy érdemű munkása, kiírta és közölte.” Íme egy részlet: Ének Székely hazámra. „Székely feöld/ Mindég zeöld/ Hazám ot/ Szívem ot/ Jaj be szép/ Székely nép/ Székely vér/ Magyar ér.” „Ne szánjuk ezen néhány sort, melyet itt az ismeretlen lantos szent emlékének szentelénk. Azon töredékek, melyek az ő életéből fennmaradtak, nemzeti irodalmunknak valódi gyémántai, s ki kell emelnünk, hogy valódi fényökben ragyoghassanak fel” – fejezi be Orbán Balázs. Szőke Barna, aki ismeri édesapja mesterségének titkait, csak lopva tud kérdéseinkre felelni, hiszen útgyalu (a gréder kifejezés is ismert errefelé) és úthenger járja a haralyi utcákat, simítja a kövezett útburkolatot, amit ha elkap egy gyenge eső, megjárják a gumikerekű szekerek és személygépkocsik, „jobb lesz mint egy likatos aszfalt!” Az ifjabb Szőke ugyanis – egyfajta hagyományként édesapját követve – a gelencei testület tagja, amolyan falufelelős-féle, akinek ott kell lennie a gréderes munkálatnál. A mai Haralyról, az élő faluról beszélgettünk vele. Ő az, aki e település ütőerén tartja az ujját. Elmondta, hogy a községi költségvetésben szerepel a haralyi ravatalozóra előirányzott pénz, ami közigény a faluban. A terv már készen is van. Most jutottak az engedélyeztetések periódusába. Arra is remény van, hogy ebben az évben végre befejezik a birtokok maradéktalan tulajdonba való visszajuttatását, ezt a törvény is előírja, folynak a topográfiai felmérések. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.Megújulunk, de a bensőnkben hordozzuk a múltunkatA közelmúltban az „Ötágú síp” Kulturális Egyesület, a szegedi alsóvárosi ferences templom melletti kolostorban tartotta meg a VII. Szögedi Nemzet rendezvényt, a Szegedről kirajzott települések találkozóját, amelyen a környékünkről 5 falu képviselői vettek részt. Azért tartják ott az ódon, boltíves falak között ezt az összejövetelt, mert amikor elindult egy-egy csoport a leendő településük felé, e kolostor előtti téren gyűltek össze szekereikkel, és ott áldotta őket meg a pap. Az esemény a templomban, Gyulai Endre ny. püspök által celebrált misével kezdődött, majd a házigazda ferencesek nevében, László testvér köszöntötte a találkozó résztvevőit. Utána dr. Horváth István Károlyné, az „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében beszámolt az elmúlt év rendezvényeiről, és bemutatta a találkozó programját, résztvevőit. Előbb Fehér Viktor egyetemi hallgató: Szögediek az Aranka közben című dolgozatát mutatta be a dél-bánsági magyar keresztelési, lakodalmi és temetkezési szokásokról. A szintén délvidéki Virág Laura egyetemi hallgató A Magyarság megmaradása a déli végeken c. dolgozatában sok statisztikai adattal, elszomorító helyzetet ecsetelt. A tartomány 36 magyar településéből 17-ben ma 10-en aluli a magyar lakosok száma, de a többiben sem sokkal jobb a helyzet. Öt nagyobb településen 50% feletti a magyar lakosok száma, másik 5-ben 20%-on felüli és 9-ben 10%-on felüli. Hogy javuljon a hangulat, a kisiratosi Almási Vince kapott szót, aki bemutatta faluját, annak gazdasági és kulturális helyzetét, a sok igen szép eredményt, amelyekből még az anyaországiak is tanulhatnak. Szót kapott még Gesztes Olympia tanár, a Három királyfi, három királylány nevű mozgalom képviselője, aki az egyesület azon céljáról beszélt, hogy megszülessenek a kívánt, a tervezett gyermekek, mivel kutatásaik során megbizonyosodtak arról, hogy a fiatal házasok több gyermeket terveznek, mint amennyi később megszületik. Az előadások utáni megbeszélésen sokan szóltak a vázolt témákról, mint pl. Harangozó Imre újkígyósi néprajzos (az ő beszédéből vettem az írás címét), ft. Heinrich József óteleki plébános, a kisvarjasi Szabó István, valamint jómagam is. Én azt is felvetettem, hogy mivel nemsokára ünnepeljük falvaink megalapításának 200-ik évfordulóját, ideje tervezni az ünnepségeket. Azt javasoltam többek között, hogy kisebb szobrot, emlékművet is állíthatnánk, az évforduló alkalmából. A találkozó végén minden résztvevő egy szép, Szent Lászlót ábrázoló érmét kapott, amit Vitéz Mihály Árpád szobrász készített. A barátok meg is vendégeltek a maguk mordján, az aznapra kitervezett ételükből főztek többet: marhahús pörköltet tarhonyával és túrós lepényt kaptunk. Jankó András / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
